Egy jó hot dog főszereplője a virsli, az egyik legrégebbi a feldolgozott húskészítmények között, olyannyira, hogy már Homérosz az Odüsszeia-ban is tesz róla említést az időszámításunk előtti 9. században.
A ma ismert virsli kifliben tálalva, hot dog-ként már vitatott, hogy Németországból vagy az új világból származik, hiszen mind a németek/frankfurtiak, mind az amerikaiak magukénak vallják az elsőt, de legalábbis az igazit.
A frankfurti „frankfurti” virsli eredete az 1400-as évek végére tehető, amikor Johann Georghehner hentes előzőleg Coburgban kikísérletezett receptjét elvitte Frankfurtba, hogy bemutassa új „virslifejlesztését”. Ő ezt, a kis készítmény formájára utalva „dachshund”-nak nevezte el, vagyis ez volt a „kicsi kutya” elnevezésű termék. Melegen, illetve forrón, kifliben pedig már hot dog.
A németek 1987-ben, Frankfurtban meg is ünnepelték a hot dog 500 éves születésnapját, amiből könnyen látható, hogy amit ma amerikai hot dog-nak nevezünk, annak az eredete kicsivel később kezdődött, hiszen 1487-ben még Columbus is csak tervezte a nagy útját. A virsliversenybe Ausztria is beszállt, nekik is megvan a maguk „wiener” virslije, ami szintén elterjedt és méltán népszerűvé vált előbb az osztrák, majd később más európai kedvelők körében is.
Legutóbbi hozzászólások