A feldolgozott húskészítmények gyártása során az élelmiszer-adalékanyagok, vagy a vásárlók által ismertebb nevükön az E-számok felhasználása szinte kikerülhetetlen volt – egészen mostanáig. Hiszen nemrég igazi újdonsággal rukkolt elő a sárvári Sága cég. E-szám mentes virsli újdonságuk, a Füstli Natural pedig Mentes-M díjat is nyert.
A mentes termékek iránt egyre nagyobb az igény úgy a vásárlók, mint a hot dog kocsi bérlői részéről, tehát a mentes evolúció már a húskészítményeknél is elkezdte térhódítását. Így nem kizárt, hogy a jövőben az általunk kínált a hot dog E-szám mentes virsli felhasználásával is fogyaszthatóvá válik.
A Mentes- M díjat idén második alkalommal osztották ki és a versenyre 114 termék nevezett be. Az elismerést csak olyan termékek kaphatják meg, amelyek a 14 fő allergén közül legalább egytől és/vagy ételintoleranciát okozó anyagoktól igazoltan mentesek. Ilyen az E-szám mentes virsli is, amely Húsimádó főkategória virsli alkategóriájában nyert díjat. A díjakról pedig szakemberekből álló zsűri döntött.
A Füstli Natural lett az első olyan E-szám mentes virsli, amely ebben az elismerésben részesült. Az új E-szám mentes virsli két változatban kapható: Füstli Natural bükkfán füstölt és Füstli Natural bükkfán füstölt, krémes Gouda sajttal. Az adalékanyag mentességen túl ez a két új termék szója- és glutén mentes is, a sajt nélkül készült termék ezen felül laktóz mentes is. Mindezen mentességek mellett a termék legfőbb előnye az, hogy az ízben sem kell kompromisszumot kötnie az éhes fogyasztóknak, hiszen a két Füstli Natural minden jellemzőjében felveszi a versenyt a többi virslivel.
Legutóbbi hozzászólások