A világ legnagyobb Guinness-rekordot is megdöntő hot dogját egy chicagói fiatalembernek köszönhetjük. Dan Abbate kísérletező kedvének hála, elkészült az első 3,18 kg-os, 40,64 cm hosszú és 10,16 cm átmérőjű hot dogja, mely 40 darab, normál méretű forró kutyát tesz ki. A gasztronómiai remekművet Big Hot Dog-nak nevezte el és manapság már nem csak készítőjének szülővárosában, de Amerika minden államában, sőt, még Argentínában, Japánban, illetve Lengyel és Csehországban is kapható.
Dan a Big Hot Dog elkészítéséhez egy chicago-i húsüzemből vásárolja az alapanyagot, mely húsok összegyúrásánál és fűszerezésénél számtalan 100 éves recept adta az ihletet. Az extra nagy kifliket pedig egy Woodstock-i pékségből vásárolja.
No, de honnan jött a Big Hot Dog ötlete?
Dan édesapja egyik alkalommal grillezést szervezett, ahol a hot dogok, illetve a belevaló virslik, állandóan legurultak a tányérokról. Ez a „kellemetlenség” új gondolattal ajándékozta meg Dan-t, aki kísérletezésbe kezdett. Először egy szögletes hot dog elkészítése lett az inspiráció végeredménye. Ezt követte a pogácsákra szeletelhető hot dog ötlete, de ez sem volt az „igazi”, hiszen a forma elvesztésével inkább hasonlítottak a szeletek a hamburgerre, mint hot dogra. A hármas, mint varázslatos szám szerencsét hozott Dan-nak is, akinek újabb ötlelete már életképesnek bizonyult. Ezt volt a Big Hot Dog, ami méretéből és súlyából adódóan már nem az a „gurulós” fajta.
Legutóbbi hozzászólások